2012. augusztus 8., szerda


Kis nagy ember.




                                           
  Bakos István plakátja


75 éves Dustin Hoffman. Egy nagyon szubjektív válogatás a filmjeiből, és persze azok plakátjaiból. 
1961-66-ig kisebb tv és színházi szerepekben foglalkoztatják, de néha beáll szendvicsembernek is. Az éhség nagy úr. Ezekben az időkben egy pici lakást bérelnek egy barátjával, Gene Hackmannel. Egy Alen Arkin által rendezett darabban figyel fel rá Mike Nichols rendező, és rögtön felajánlja neki a következő filmjének főszerepét.

Diploma előtt (1967)
The Graduate





Máté András plakátja











 
A film komoly szakmai és közönségsikert hoz mindkettőjüknek. Nichols Oscar- díjat nyer, Hoffmant is jelölik, de végül  be kell érnie, a BAFTA (Brit Film és Televíziós Akadémia) új tehetség díjával. No és persze
az ezzel járó komoly szakmai ismertséggel.

Szerencsére még nem darálja be Hollywood és visszatér a Brodwayra: színházi szerepekben kamatoztatja tehetségét. 1968-ban kezdi el forgatni az Éjféli Cowboyt John Schlesinger rendezővel. A filmben egy pitiáner bűnözőt (Ratso) alakít, akinek a legfőbb vágya, hogy eljusson Kaliforniába, ahol majd körbe zsongják pénzes pipik. A tervvel csak az a baj, hogy Ratso tüdőbajos és sánta. A filmben John Voight játssza a másik főszerepet. Mindketten zseniálisak,  Hoffman egyik legjobb alakítása. 

                   

                                                      Waldemar Swierezy plakátja (lengyel)


 
Sokak szerint az 1971-ben bemutatott Szalmakutyák is ott van Hoffman legjobb filmjei közt, de én ezt még sajnos nem láttam, csak a plakátját ismerem, az zseniális.


 
A hetvenes években sok filmben játszik,  ezek közül  a Kis nagy ember (1970), a Pillangó (1973), a  Lenny (1974), az Az elnök emberei (1976), a Maraton életre-halálra (1976) és a Kramer kontra Kramer(1979) című filmek a jelentősebbek.





                                                                                     Egy "remek" thai

                           


                                                                           Hellényi Tibor plakátja

























                                                   

 

                                                          Szyksznian Wanda plakátja



A nyolcvanas években már igazi kasszasikerekben láthatjuk. Kramer kontra Kramer után megkapja második Oscar-díját is az Esőemberért (1988).




                                    Jakub Erol plakátja (lengyel)
            Jakub Erol plakátja (lengyel)


                                  




Ducki Kristóf plakátja




Kifejezetten szereti a komoly maszkos filmeket, lásd Aranyoskám, Dick Tracy, Hook. A Dick Tracyben szerintem a saját anyja sem ismerne rá.
 A Hookban pedig a jelmezébe be kellet építeni egy légkondicionáló berendezést, mert többször rosszul lett a forgatás alatt.

Véleményem szerint  a kilencvenes években már ritkán nyújt kiemelkedőt. Kivétel a Pokoli lecke alkoholista zugügyvédje.













A másik jelentősebb filmje, Amikor a farok csóválja... című, amiben komoly fityiszt mutatnak Amerikának. Méltó társra talál a filmben Robert De Niro és a rendező Barry Levinson személyében


 
A 2006-ban a Parfüm - Egy gyilkos története  és az Ítélet eladó című filmekben hozta azt, amiért sokan rajonganak érte.



Az ítélet eladó 2003

Ez utóbbi film azért is érdekes, mert 36 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre együtt játszhasson régi szobatársával, Gene Hackmannal.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése