2013. február 7., csütörtök

Pornóapátia/John Holmes és a föld.



Pornóapátia 




A felnőtt tartalom.  





 

Avagy az erotikától a mély torokig.



Az elején szeretném leszögezni, hogy nem értek egyet a nők ilyenfajta szexuális árucikké való le degradálásával. Azt is be kell valljam, hogy már láttam efféle tartalommal rendelkező filmet és magazinokat, így akarva-akaratlanul is támogattam ennek az iparágnak a prosperálását. Engem most elsősorban, mint plakátgyűjtőt érdekelt ez a filmkészítési forma.     




Maga az erotikus film készítés talán egyidős film feltalálásával. Az első erotikus filmet két francia úriember Eugène Pirou és Albert Kirchner forgatta 1899-ben Párizsban.

 A hét perces alkotás címe sokat sejtető, Le Coucher de la Mariée - A nászéjszaka. Ezeknek a korai filmeknek a sorsát és történetét persze elég nehéz nyomon követni. Nagy részük mindenféle nyom nélkül semmisült meg. Az alkotók nagyrészt nem voltak túl büszkék ezekre a „művekre”, sokan álnéven szerepeltek a stáblistán, már amikor volt ilyen.  




Az első meztelen nő a filmvásznon cím tulajdonosa Louise Willy. 
Nem tudni milyen összeggel lett gazdagabb a hölgy, ez végül is majdnem mindegy. Azt azért meg kell hagyni, hogy ezekben az időkben nagyon komoly bátorság és nem kicsi exhibicionizmus is kellett hozzá, hogy ezt a szerepet elvállalja.




Az erotikus műfaj egyik nagy úttörője az Monarchia területén élő Johann Schwarzer, aki számos filmet forgat fürdőző, tornázó meztelen hölgyekről.



Ezeket a filmeket általában zártkörű klubokban, és bordélyokban vetítették. 
Az első igazából kemény pornográfnak minősített filmet egy Buenos Aires-i bordély hölgyeivel forgatták 1906-ban, a címe: El Sátiro, A szatír. A történet rém egyszerű, patak partján fürdőző nimfák közt megjelenik az ördög és mindenkitől akar valamit. 


A filmszakma hamar ráugrott a megnövekedett igény kielégítésére, és a világon mindenhol elkezdtek forogni a filmfelvevők. Akkoriban még ehhez hasonló filmeket természetesen nem lehetett mozgókép filmszínházakban vetíteni. Maradtak a bordélyok, zártkörű férfi klubok, és természetesen Amerikában az alkoholtilalom bevezetése után a komoly zugkocsmák és kártyabarlangok. 

A felnőtt filmek térnyerését a megnövekedett igény mellett a filmek előállítási költségének csökkenése is segítette. Természetesen ebben az iparágban is megjelentek a producerek és a mecénások. Gazdagabb urak filmeket rendeltek konkrét kerettörténettel, hogy aztán ezekkel a filmekkel kápráztassák el befolyásos barátaikat a rendezvényeiken.

 Közben persze a világon mindenhol tombolt a prüdéria. Ez természetesen csak a látszat, hiszen Párizs és Berlin lokáljaiban mindent szabad volt, egészen addig, amíg egy kis köpcös, bajszos alak meg nem jelent a színen. Ilyen formám elesik Berlin, de Párizsba azért a kamerádok is át- meg átruccanhatnak egy kis etye-petyére.


  A Világháború nem tesz jót a műfajnak, de persze gondolom akkoriban is készülhettek filmek az elit tiszti gárdáknak mindkét oldalon.     
 


Darvas Árpád plakátja








Érdekes egybeesés, hogy a háború után nyakra-főre forgatják a hülyébbnél hülyébb filmeket erről a témáról. Rengeteg film készül a fronttal együtt mozgó szexuális különítményekről is. És nem lehet kihagyni a felsorolásból az Ilsa filmeket sem. Mindig akad valami barom, aki erre pénzt áldoz pro és kontra.
 


Egészen a hatvanas évekig kell várni arra, hogy az egész pornó műfaj legalizálódjon. A dánok teszik meg az első lépést azzal, hogy engedélyezik a pornómagazinok terjesztését. Ezzel világelsők lesznek. Mindenhol kaphatóak a Dániában készült újságok, persze a pultok alól. Természetesen máshol is rájönnek az ebben rejlő pénzügyi lehetőségekre és szép sorban indul be a termelés. Belgium, Svédország követi a dán példát. Mindenhol svéd stewardessekkel álmodik a nép. És láss csodát az első mozikban vetíthetett pornószerűség is Svédországban készült el 1963-ban, Jag är nyfiken - en film i gult, Kíváncsi vagyok (sárga) címmel. 



A film érdekessége, hogy az akkori svéd oktatási miniszter mellett, egy rövid interjú erejéig a vásznon feltűnik Martin Luther King, Jevgenyij Jevtusenko is. A minisztert pedig Olof Palménak hívták. 




Természetesen az amerikaiak a film forgalmazását minden áron tiltani akarják, de a bíróság verdiktje egyértelmű: ez biz’ egy oktatófilm, és punktum. Szerintem a bíró nem sokig élvezhette a döntése után a hivatala örömeit.



És persze kik csinálták az első kőkemény pornófilmet, hát persze, hogy az amerikaiak. A Mély Torok (Deep Throat 1972) olyan bevételeket és botrányt generált Amerikában, hogy mindenki csak kapkodta a fejét (a film népszerűségét misem bizonyítja jobban, mint hogy az Elnök Emberei című filmben így hívja a Fehér Házi informátorát a két oknyomozó újságíró).
  




 





És innen már a tömegtermelés sem volt nagyon messze. Még próbálkoztak birósági tárgyalásokkal, hogy a pornószínészek egyfajta prostitúcióban vesznek részt, de az Amerikai Legfelsőbb Bíróság az ítéletében kimondta, a műfaj legális pénzkereseti forrás felnőtt emberek számára. Azt persze sajnos mindannyian tudjuk mennyi mocsok rakodott erre az iparágra. A pornóipar évi több billió dollárnyi bevételt generál, aminek adóbevételeire minden kormánynak szüksége van, lásd a pornó bevételek x százalékát a magyar kormány is a kultúrára kívánja majd költeni.






És most egy-két vállalható plakát, amely néha szép, néha arról árulkodik, hogy a műfaj eléggé vegyes felhozatallal rendelkezik a grafikusok terén. 











  


Megy a levesbe...




És sisakján csillan meg a fény. 






A borzalom maga.


 





John Holmes és a föld.





Maci a málnásban.







Pornő vs. Zorro.
  
 

Biztosítótű és bőrnadrág, életed csak rohanás, hajsza a pénz után.




A gonosz öblítő támadása.



Adidos




Akit a lőpor füstje megcsapott.






Cicaháború.  






A kopogtatócédulás nő. 
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése